Programok

Már 03. Szo / 19:00
Szombathely, Bartók Terem

Ötven éves a Savaria Szimfonikus Zenekar

Feltöltve: 2012-02-13 12:37:01 Kategória: Koncert
0

Ötven éves a Savaria Szimfonikus Zenekar címmel koncertsorozat kerül megrendezésre a 2012-es év folyamán.
A koncertsorozat fővédnöke dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere.
A jogfolytonosan ötven éves jubileum megünneplésének első hangversenyére 2012. március 3-án kerül sor a Bartók Teremben. A Savaria Szimfonikus Zenekart Sándor János, aki az együttes koncertmestere volt több évtizeden át, valamint Petró János alapító karnagy vezényli.
Fellépnek olyan ifjú művészek, akiknek szülei egykor a zenekarban muzsikáltak, illetve még most is a zenekar tagjai, fémjelezve az ötven év generációváltásait.
A 2012. március 3-i hangverseny a Szombathelyi Rotary Clubbal közös rendezésben valósul meg, jótékony céllal.
A kedvezményezett a Markusovszky Kórház Gyermekosztálya.
Az est főszervezője Vincze Eszter fuvolaművész, aki évek óta a kórház valamely osztálya javára rendezett jótékonysági koncertek szervezésével segíti a zenekar munkáját, életét.

Műsor:
J. S. Bach: d-moll kettősverseny hegedűre - Osztrosits Eszter, Osztrosits Éva - /2012. évi "Kiss Sándor" díjasok, a díj átadása ekkor történik/
W. A. Mozart: Esz-dúr kürtverseny KV. 447. - Pálkövi Dániel
F. Mendelssohn: e-moll hegedűverseny - Radványi Dóra
vezényel: Sándor János
------------------------------------------------------------------------------------------
E. Bloch: Schelomo - Gyenge András - cselló
E. Grieg: a-moll zongoraverseny - Kiss Márton / 2009. évi "Kiss Sándor" díjas /
vezényel: Petró János
Közreműködik a Savaria Szimfonikus Zenekar
Műsorvezető: Kovács Ágnes
 


Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe

További programok a témában

Júl
27
-
Júl
29
Va
Puccini: Turandot
Koncert
08:30
Iseum (Szombathely, Rákóczi út 3.)

Puccini: Turandot

ISEUMI SZABADTÉRI JÁTÉKOK

Tovább olvasás, hozzászólás

Aug
07
Ke
-
Aug
09
Csü
Mozart: Figaro házassága
Koncert
08:30
Iseum (Szombathely, Rákóczi út 3.)

Mozart: Figaro házassága

ISEUMI SZABADTÉRI JÁTÉKOK

Tovább olvasás, hozzászólás

Aug
14
Ke
-
Aug
19
Va
Webber: Evita
Koncert
08:30
Iseum (Szombathely, Rákóczi út 3.)

Webber: Evita

ISEUMI SZABADTÉRI JÁTÉKOK

Tovább olvasás, hozzászólás


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov